A terülő kecskerágó (Euonymus fortunei) egy hihetetlenül alkalmazkodó, alacsony növekedésű, elterülő habitusú örökzöld cserje. A talajhoz érő hajtásai könnyen legyökeresednek, így sűrű, tömött szőnyeget képez. Az egyik legjobb választás talajtakarónak rézsűkre vagy fák alá, de alacsony támfalakról leomlatva, sírokra ültetve, vagy akár kaspókban is kiválóan mutat. Fajtájától függően levelei lehetnek sötétzöldek, vagy sárgával, illetve fehérrel tarkítottak. Az igazi különlegességét az adja, hogy a téli hideg hatására a lombozat gyakran gyönyörű rózsaszínes, purpur vagy mélyvörös árnyalatot ölt, így a hóesésben is fókuszpont marad. Sűrű ágrendszere hatékonyan elnyomja a gyomokat. Gondozási Útmutató: Fényigény: Napos, félárnyékos és teljesen árnyékos helyen is megél. Érdemes tudni, hogy a tarkalevelű fajták mintázata napon vagy enyhe félárnyékban a legintenzívebb, míg a mélyárnyékban hajlamosabbak visszazöldülni. Talajigény: Egyáltalán nem válogatós, a legszegényebb körülményekhez is alkalmazkodik. Bármilyen átlagos kerti talajban kiválóan fejlődik, a lényeg, hogy ne álljon meg alatta tartósan a víz. Vízigény: Miután jól begyökeresedett, kifejezetten jó szárazságtűrő. Csak a legforróbb, extrém aszályos nyári időszakokban hálálja meg az alapos öntözést. Télállóság: Kiemelkedően télálló, lombozatát a leghidegebb hónapokban is megtartja, fagyérzékenységgel nem kell számolnod. Metszés: Kiválóan bírja a metszést és az alakítást. Kora tavasszal vagy nyár közepén bátran visszavághatod a hajtásokat, ha a növény túlnőtt a rendelkezésére álló területen, vagy ha sűrűbb, kompaktabb formára szeretnéd nevelni. A felfelé törő, úgynevezett „vadhajtásokat”, vagy a tarka fajtáknál a teljesen bezöldült ágakat érdemes tőből eltávolítanod.

